F1: Továbbra is téma a szaúdi futam

06 december 2021 22:37:25 CET

A Forma-1-es csapatok már az Abu Dhabiban sorra kerülő évzáróra készülnek, de a szaúdi verseny még meghatározza a hangulatot.

A napokban átadott szaúdi versenypálya debütálása emlékezetes versenyt hozott, több futamra elegendő izgalmakat követően Lewis Hamilton zsebelte be a győztesnek járó trófeát, az eddigi vb-éllovas Max Verstappen csak a második helyen végzett. Az évadzáró előtt a két pilóta ugyanannyi ponttal áll, így az lesz a világbajnok, aki hétvégén előrébb végez Abu Dhabiban.

Hamilton nyolcadik vb-címére 1.80 az odds, míg Verstappen első vb-diadalára 2.00 szorzóval lehet fogadni.

A pilóták után a csapatfőnökök is elmondták a véleményüket a szaúdi futamról, és kiderült, hogy Toto Wolff, a Mercedes első embere, valamint Christian Horner, a Red Bull dirigense teljesen másképp látta az eseményeket. Wolff szerint Max Verstappen túllépett bizonyos sportszerűségi határokat, míg Horner szerint a vernenybírák igazságtalanul büntették meg a hollandot, miközben a hasonlóan keményen versenyző Hamilton semmiféle büntetést nem kapott.

"Elég egyoldalú a bíráskodás. Szinte az összes döntés ellenünk született, ahogy pár hete Katarban is. Aztán ott volt a két szombati incidens is. Eléggé változó, hogy ítélik meg az eseteket" - így Horner, aki szerint mérnökeik be tudják bizonyítani, hogy Verstappen nem fékezett sportszerűtlenül nagyot, amikor Hamilton nekiment hátulról.

Miközben az egyéni pontversenyben hatalmas a csata, a konstruktőri vb-címet aligha lehet elvenni a Mercedestől, amely a hétvégi első és harmadik helyével már jelentős előnyt szedett össze a Red Bull-lal szemben.

Forma-1-fogadás

A bet365 cookie-kat (sütik) használ
Cookie-kat használunk, hogy még jobb és még személyre szabottabb szolgáltatást biztosíthassunk. Tekintse meg Cookie szabályzatunkat.
Cookie-k kezelése
Elfogadás
Teljesítmény cookie-k
A teljesítmény cookie-k javítják a felhasználói élményt azáltal, hogy névtelenül tanulnak a beállításokról. Belső felhasználásra szolgálnak, a weboldalaink látogatóiról szóló összesített statisztikák készítéséhez.
Elfogadás
Elengedhetetlen cookie-k
Néhány cookie szükséges a weboldal működéséhez és nem lehet őket kikapcsolni. Ezek közé tartozik:
Munkamenet-kezelés
A munkamenet-információkat kezelik és segítik a weboldalon történő navigálást.
Funkcionalitás
Információkat tárolnak, amelyek segítségével a rendszer megjegyezheti a felhasználói beállításokat, pl. nyelvbeállítást, rendezési típust, média beállításokat. Emellett a felhasználói élményt is javítják, például úgy, hogy megakadályozzák azt, hogy egy felhasználó ugyanazt az üzenetet kétszer is lássa.
Visszaélés megelőzése
Olyan információt tárolnak, amely segít megakadályozni a visszaéléseket a weboldalon.
Követés
Olyan információk tárolásában segítenek, amelyekkel megtudhatjuk, hogy a felhasználók miként jutottak el a weboldalra. Ezt azért kell rögzítenünk, hogy partnereinknek megfelelően tudjunk fizetni.