Hamiltoné az első katari pole

20 november 2021 18:10:38 CET

Nagy, közel félperces előnnyel nyerte az időmérőt a Mercedes pilótája vetélytársa, Verstappen előtt.

Hamilton katari győzelmére 1.25 az odds, Versappen sikerére 6.00 a szorzó.

Az első katari Forma-1-es futamon a Mercedesek uralták a hétvége első felét. Annyira, hogy az időmérőt szokatlanul nagy fölénnyel nyerte Lewis Hamilton. A Red Bull igyekezett a csapatvilágbajnoki listavezető nyomában maradni, és az egyéni összetettben még 14 ponttal vezető Max Verstappen meg is csípte a második helyet, de lemaradása tetemes volt, közel fél másodperces.

Valtteri Bottas, a másik Mercedes-pilóta végzett a harmadik helyen, az ő utolsó gyors körét azonban némileg akadályozta a célegyenesben defektet kapott és a pályára törmeléket felhordó Pierre Gasly, a finn értékes tizedeket veszíthetett.

Így is jó pozícióban várhatja a rajtot a német istálló, hiszen két versenyzővel szállhatnak szembe a pontvadászatot vezető holland fiatallal, hiszen a másik Red Bull-pilóta, Sergio Perez be se került az időmérő harmadik szakaszába, a 11. helyről vághat majd neki a futamnak, amelyen kevés előzési lehetőséget éreznek a pilóták, így Perez aligha tudja segíteni istállótársát.

Gasly még így is, hogy az utolsó gyors körében defektet kapott kocsija, a negyedik helyen zárt az AphaTaurival, ötödik Fernando Alonso lett az Alpine, hatodik pedig Lando Norris a McLarennel. Mögöttük az első tízbe még Carlos Sainz Jr., Cunoda Juki, Esteban Okon és Sebastian Vettel verekedte be magát.

A Katari Nagydíj vasárnap 15 órakor veszi kezdetét.

Forma-1 fogadásaink