Verstappen nem értette a büntetéseit

05 december 2021 21:41:22 CET

A holland pilóta nem tehetett mást, elfogadta a szerinte vitatható bírói döntéseket a Szaúdi Nagydíjon.

Lewis Hamilton a szaúdi futamon hatalmas versenyben győzte le vb-riválisát, Max Verstappent, és érte be ezzel a vb-pontversenyben a hollandot. Már csak egy verseny van hátra a világbajnokságból, a brit pilóta és a Mercedes vb-címére 1.72 az odds, míg Verstappen és a Mercedes elsőségére 3.75 a szorzó.

A futam több nehezen megítélhető manővert hozott, Hamilton és Verstappen is a határokat feszegetve próbálta meg maga mögé utasítani riválisát. A versenybírák először hátrasorolással büntették Verstappent, majd később egy öt másodperces büntetést is adtak a hollandnak, míg Hamilton megúszta büntetés nélkül, és ennek is köszönhetően megnyerte a versenyt.

A holland pilóta hangot adott csalódottságának a futam után, de hozzátette: elfogadja a döntéseket.

"Eseménydús volt a verseny, és sok wolyan döntés történt a futamon, amivel nem értek egyet, de elfogadom. Mindent megpróbáltam beleadni, nem voltam biztos abban, hogy a gumik kitartanak-e a végéig. Második lettem, ez a lényeg. Ma nem voltunk elég gyorsak, és összességében elégedett lehetek a második hellyel" - így Verstappen, akit arról is megkérdeztek, mi történt, amikor Hamilton hátulról nekiment az autójának.

"Lelassítottam, el akartam engedni Hamilton, ő azonban nem akart megelőzni, és nekem jött. Nem egészen értem, mi történt annál a szituációnál. A vb-cím Abu Dhabiban fog eldőlni, reméljük, ott jobb versenyünk lesz" - tette hozzá a holland.

Hamilton kiemelte: nagyon régóta versenyez, de ilyen kemény és embert próbáló futamot nem tud felidézni az elmúlt évekből.

"Próbáltam ésszel versenyezni, és tisztán versenyezni. Nem értem, hogy Verstappen miért taposott bele a fékbe, amikor összeértünk. Csak utána kaptam az üzenetet, hogy el fog engedni" - idézte fel Hamiltont a kisebb koccanásukat.

"Nagyszerű verseny van mögöttünk, fantasztikus a pálya, élvezetes itt vezetni, még úgy is, hogy roppant megterhelő fizikailag és mentálisan is. A csapatunk remek munkát végzek, örülök, hogy Bottas is dobogóra tudott végül állni" - fogalmazott a vb-címvédő.

Forma-1-fogadások

A bet365 cookie-kat (sütik) használ
Cookie-kat használunk, hogy még jobb és még személyre szabottabb szolgáltatást biztosíthassunk. Tekintse meg Cookie szabályzatunkat.
Cookie-k kezelése
Elfogadás
Teljesítmény cookie-k
A teljesítmény cookie-k javítják a felhasználói élményt azáltal, hogy névtelenül tanulnak a beállításokról. Belső felhasználásra szolgálnak, a weboldalaink látogatóiról szóló összesített statisztikák készítéséhez.
Elfogadás
Elengedhetetlen cookie-k
Néhány cookie szükséges a weboldal működéséhez és nem lehet őket kikapcsolni. Ezek közé tartozik:
Munkamenet-kezelés
A munkamenet-információkat kezelik és segítik a weboldalon történő navigálást.
Funkcionalitás
Információkat tárolnak, amelyek segítségével a rendszer megjegyezheti a felhasználói beállításokat, pl. nyelvbeállítást, rendezési típust, média beállításokat. Emellett a felhasználói élményt is javítják, például úgy, hogy megakadályozzák azt, hogy egy felhasználó ugyanazt az üzenetet kétszer is lássa.
Visszaélés megelőzése
Olyan információt tárolnak, amely segít megakadályozni a visszaéléseket a weboldalon.
Követés
Olyan információk tárolásában segítenek, amelyekkel megtudhatjuk, hogy a felhasználók miként jutottak el a weboldalra. Ezt azért kell rögzítenünk, hogy partnereinknek megfelelően tudjunk fizetni.