Verstappen nyerte az első idei sprintfutamot

23 április 2022 22:37:51 CET

A sprintfutamot megnyert címvédő, Max Verstappen indulhat az első helyről az Emilia Romagna Nagydíj vasárnapi startjakor.

Verstappen megnyert a sprintfutam előtti időmérőt, így ő indulhatott Imolában az első rajtrácsról az idény első sprintfutamán, ami extra pontokról és a vasárnapi rajtsorrendről döntött. Az időjárás miatt már az időmérő is őrült küzdelmeket hozott, végül a Red Bull-os Verstappen mellől a ferraris Charles Leclerc, a második rajtsorból a McLarent vezető Lando Norris és a Haas-pilóta Kevin Magnussen indulhatott. A piros lámpák kialvását. a mercedesek ezúttal is hátulról a mezőny közepéről várhatták.

Elsőből második, majd újra első

A sprintfutamon aztán Leclerc sokkal jobban kapta el a rajtot, mint Verstappen, és rögtön át is vette a vezetést. Hamar pályára kellett küldeni a biztonsági autót, mert Csou Kuan-jü Pierre Gaslyval csatázva kicsúszott és az autóját a gumifal állította meg. Leclerc határozottan reagált az újraindításkor is, így Verstappen nem tudta visszavenni az első helyet. Mögöttük sem történt változás a sorrendben, Carlos Sainz Jr. igyekezett minél gyorsabban felzárkózni. Leclerc mindent megtett, de nem tudott elszakadni Verstappentől, aki az utolsó körökben egyre közelebb került a riválishoz, és másfél körrel a futam vége előtt meg is tudta előzni.

Verstappen tehát végül győzelemre váltotta a rajtelsőségét, mögötte Leclerc és Pérez végzett. Rajtuk kívül pontot szerzett még Sainz, Norris, Ricciardo, Bottas és Magnussen. A Emilia Romagna Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik. Verstappen elsőségére 1.72 a szorzó, Leclerc diadalára 2.75, Sainz győzelmére 13.00 az odds.

Leclerc nyomta, de nem volt elég

A Ferrari monacói versenyzője, a világbajnokságot vezető Charles Leclerc a szombati sprintfutam után elárulta, hogy az elejétől szándékosan autózott nagy tempót, a célja az volt, hogy biztonságos távolságot alakítson ki Max Verstappennel szemben. Végül hiába őrizte meg az időmérőn megszerzett második pozícióját, mégis csalódott lehetett, hiszen Verstappen csak a legvégén előzte meg, amikor már a zsebében érezhette a pole pozíciót. A Ferrari pilótája szerint a terve visszafelé sült el. "Remekül rajtoltam, az egyes kanyarban már nem voltunk egymás mellett, és onnantól kezdve a saját futamomra tudtam koncentrálni. Az elején próbáltam nyomni, hogy egy kis előnyt szerezzek, és Max ne legyen DRS-en belül, mert tudtam, hogy ez esetben támadható lennék. A verseny kicsit későbbi fázisában azonban ennek megfizettem az árát: volt némi szemcsésedés, aztán az utolsó két-három körben nagyon küszködtem." Az események kielemzése után csapatszinten fogják kitalálni, hogy a Red Bull hogyan veheti fel a versenyt vasárnap a Ferrarival. "Szerintem eléggé hasonló a tempónk. A végén a szemcsésedés jelentette a különbséget, amely fázison én átestem. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt holnapra sikerül orvosolnunk, harcban leszünk a győzelemért. Ha nem, akkor egy kicsit nehezebb dolgunk lesz."

Carlos Sainz kijelentette, hogy a látszat ellenére még mindig küszködik a Ferrarival. A végeredményt tekintve a Ferrarinak nem volt rossz napja, hiszen Charles Leclerc megőrizte az időmérőn megszerzett második helyét, Carlos Sainz pedig hat pozíciót javítva negyedikként ért célba, miután az időmérőn összetörte az autóját. "Kihoztam a maximumot a versenyből, előzetesen is az volt a célom, hogy az első ötbe, esetleg a legjobb négybe feljöjjek, és ez ezen a rövid távon is sikerült. Tényleg jó nap volt ez a mai ahhoz, hogy holnap a dobogós helyekért tudjak harcolni. A látszat ellenére most is szenvedtem az autóval, még mindig szükségem van arra, hogy megértsem, hogy is működik alattam,de igyekszem tovább gyakorolni vele, és mihamarabb a legjobbat kihozni belőle" – nyilatkozta Sainz.

Verstappen a szemcsésedést használta ki

Az élről rajtoló, de első pozícióját hamar elvesztő Verstappen elismerte, hogy a Ferrari tempója jobb volt a sprintfutam elején. A címvédő elismerte, hogy borzasztóan rajtolt. "Nem tudom pontosan, hogy mi és miért történt, de nagyon rossz volt, túlságosan kipörögtek a kerekeim. Utána nyugodtnak kellett maradnunk. Kezdetben úgy tűnt, hogy Charles-nak kicsit jobb a tempója, de aztán elhasználta a gumijait. Tudtunk rá közeledni, majd a kettes kanyarnál megpróbáltam az előzést. Tudom, hogy holnap talán megint más lesz, de ma működött ez a keverék. Nagyon örülök, hogy végül tiszta sprintfutamom volt."

A Mercedesek csak nem akarnak javulni

A konstruktőr világbajnoki címvédő csapatnak, a Mercedesnek csak nem siker előrelépnie, bármennyire is bíznak ebben rajongóik és a persze az istálló versenyzői. Nemhogy az élre vagy az élmezőnybe, de a pontszerző helyek közelébe sem volt esélye érni a sprintfutamon a német csapatnak. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton egyelőre értetlenül áll a történtek előtt, csapattársa, George Russell viszont sejt egy lehetséges okot a gyengélkedésükre. A zsinórban nyolcszoros vb-címvédő Mercedes pénteken balszerencsés volt az időmérőn, a második szabadedzésen pedig már ígéretesnek tűnt a versenytempójuk, de ez a sprintfutamon viszont már abszolút nem látszódott, esélyük sem volt a pontszerzésre. Russell a 11., Hamilton a 14. pozícióban zárt, és innen kell rajtolniuk a holnapi futamon.

A hétszeres világbajnok Hamilton nem érti, mi lehet a gond az idei autóval: "Rengeteget dolgoznak a srácok a háttérben, de úgy látszik, idén semmi nem akar összejönni. Voltak már nehéz évei a Mercedesnek korábban is, de számomra ez új érzés a csapatnál. Próbálok én is mindenkit motiválni, de e nélkül is mindenki motivált, ez nem lehet probléma. Idén nyilvánvalóan nem a vb-címért harcolunk. Inkább meg kell értenünk, mi a gond az autóval, és minél többet fejlődni a szezon hátralévő részében."

Russell legalább dobogós helyen áll az összetettben, de ő legalább egy konkrét indokot is talált a rossz teljesítményre. "Nem sikerült a legjobban a rajtom, és noha utána tudtam néhányat előzni, egy ilyen rövid futamnál rá is nyomta a bélyegét az eredményre.

Nehéz hétvégénk van, az első három futamon elért eredményeink magasra tették a lécet, ami alapján előrébb állunk, mint ami a valóság. Szerintem a pálya hőmérséklete túl alacsony számunkra, ez lehet a fő oka a gyengélkedésünknek. A Haas és a McLaren is úgy tűnik, jobban tud alkalmazkodni. Holnap kulcsfontosságú lesz a stratégiaválasztás, ma szerintem hosszú esténk lesz, amikor megbeszéljük, hogy miként is döntünk. Sok dolgunk van még, és igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból."

Forma-1 fogadásaink

A bet365 cookie-kat (sütik) használ
Cookie-kat használunk, hogy még jobb és még személyre szabottabb szolgáltatást biztosíthassunk. Tekintse meg Cookie szabályzatunkat.
Cookie-k kezelése
Elfogadás
Teljesítmény cookie-k
A teljesítmény cookie-k javítják a felhasználói élményt azáltal, hogy névtelenül tanulnak a beállításokról. Belső felhasználásra szolgálnak, a weboldalaink látogatóiról szóló összesített statisztikák készítéséhez.
Elfogadás
Elengedhetetlen cookie-k
Néhány cookie szükséges a weboldal működéséhez és nem lehet őket kikapcsolni. Ezek közé tartozik:
Munkamenet-kezelés
A munkamenet-információkat kezelik és segítik a weboldalon történő navigálást.
Funkcionalitás
Információkat tárolnak, amelyek segítségével a rendszer megjegyezheti a felhasználói beállításokat, pl. nyelvbeállítást, rendezési típust, média beállításokat. Emellett a felhasználói élményt is javítják, például úgy, hogy megakadályozzák azt, hogy egy felhasználó ugyanazt az üzenetet kétszer is lássa.
Visszaélés megelőzése
Olyan információt tárolnak, amely segít megakadályozni a visszaéléseket a weboldalon.
Követés
Olyan információk tárolásában segítenek, amelyekkel megtudhatjuk, hogy a felhasználók miként jutottak el a weboldalra. Ezt azért kell rögzítenünk, hogy partnereinknek megfelelően tudjunk fizetni.