Vettel bízik az előrelépésben

30 december 2021 17:28:39 CET

Sebastian Vettel szerint az Aston Martin javulhat a következő idényre, de 2022-ben sem zárkózik fel a favoritok közé.

Sebastian Vettel négyszeres világbajnokként sokáig a legjobb pozíciókért csatázott a Forma-1-ben, ám már évek óta nincs abban a helyzetben, hogy megközelíthesse egykori sikereit. Utoljára 2013-ben lett vilgábajnok, s bár azóta két második és egy harmadik helyet is elért a vb-pontversenyben, jó ideje nincs már esélye egy újabb világbajnoki címre.

Arra, hogy Vettel 2022-ben vb-t nyer a Forma-1-ben 4001.00 az odds, Lewis Hamilton elsőségére 26.00, Max Verstappen címvédésére 1.90 szorzóval lehet fogadni.

A német pilóta karrierjében a mélypont 2020-ban következett be, amikor mindössze a 13. helyen végzett a vb-pontversenyben a Ferrari pilótájaként, és idén sem javult sokat új csapata, az Aston Martin színeiben. A szezon végén a 12. helyet szerezte meg összetettben, míg az istálló a 7. helyen végzett a konstruktőrök versengésében. Vettel az azeri futamon a második lett, Monacóban pedig az ötödik, és mindössze hat alkalommal végzett az első tízben.

A német pilóta abban bízik, hogy a küszöbön álló szabályváltozások lehetőséget adnak csapatának a felzárkózásra, de úgy véli, az Aston Martin túl messze van az élcsapatoktól ahhoz, hogy 2022-ben megszorongathassa őket.

"Érzem a személyes felelősségemet a csapat fejlődése kapcsán. Próbálunk fejlődni, mindent tőlünk telhetőt megteszünk ahhoz, hogy sikerüljön előrelépnünk. Az új szabályok óriási lehetőséget adnak arra, hogy javuljunk, ugyanakkor a földön kell maradnunk, mert nem várható, hogy felzárkózunk a favoritok közé" - jelentette ki Vettel.

Forma-1-fogadás

A bet365 cookie-kat (sütik) használ
Cookie-kat használunk, hogy még jobb és még személyre szabottabb szolgáltatást biztosíthassunk. Tekintse meg Cookie szabályzatunkat.
Cookie-k kezelése
Elfogadás
Teljesítmény cookie-k
A teljesítmény cookie-k javítják a felhasználói élményt azáltal, hogy névtelenül tanulnak a beállításokról. Belső felhasználásra szolgálnak, a weboldalaink látogatóiról szóló összesített statisztikák készítéséhez.
Elfogadás
Elengedhetetlen cookie-k
Néhány cookie szükséges a weboldal működéséhez és nem lehet őket kikapcsolni. Ezek közé tartozik:
Munkamenet-kezelés
A munkamenet-információkat kezelik és segítik a weboldalon történő navigálást.
Funkcionalitás
Információkat tárolnak, amelyek segítségével a rendszer megjegyezheti a felhasználói beállításokat, pl. nyelvbeállítást, rendezési típust, média beállításokat. Emellett a felhasználói élményt is javítják, például úgy, hogy megakadályozzák azt, hogy egy felhasználó ugyanazt az üzenetet kétszer is lássa.
Visszaélés megelőzése
Olyan információt tárolnak, amely segít megakadályozni a visszaéléseket a weboldalon.
Követés
Olyan információk tárolásában segítenek, amelyekkel megtudhatjuk, hogy a felhasználók miként jutottak el a weboldalra. Ezt azért kell rögzítenünk, hogy partnereinknek megfelelően tudjunk fizetni.