Véget érhet Haaland idénye

27 október 2021 19:58:50 CET

Sajnos könnyen lehet, hogy Erling Haaland idén már nem lép pályára, erről Marco Rose vezetőedző tájékoztatta a szurkolókat.

A Borussia Dortmund Haaland nélkül legközelebb az FC Köln együttesét fogadja szombaton a bajnokságban, győzelmére 1.45 az odds, a döntetlenre 4.75, míg az idegenben fellép kölni alakulat sikerére 6.50 szorzóval lehet fogadni.

Haaland az Ajax elleni BL-csoportkörös mérkőzésen sérült le, és úgy tűnik, hogy újabb hosszú időszakot kell kihagynia. A sokkoló hírt a csapat vezetőedzője, Marco Rose hozta nyilvánosságra:

"Erling nincs velünk, és elképzelhető, hogy hetekig nem is lesz. Csipőfájdalmai miatt egyszerűen lehetetlen számára a játék. A korábban sérült oldalán van a gond, de ez most egy másik probléma.  Nem vagyok orvos, nem tudom pontosan, mennyi ideig kell nélkülöznünk őt, de tény, hogy fájdalmai vannak" – nyilatkozta Haaland állapotáról a szakvezető.

Eközben a német Bild adta hírül, hogy Haalandnak elszakadt a csipőhorpaszizma, ami legalább hathetes kihagyást is eredményezhet, de rossz esetben az sem kizárt, hogy a szezon hátralévő részében már nem léphet a gyepre. Hogy mekkora érvágást jelent ez a német sztárcsapatnak, jól jelzi, hogy Haaland remekül kezdte a szezont, 10 mérkőzésen 13-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Egy biztos, a norvég támadó leghamarabb 2022 elején futballozhat megint, így kétségtelenül kihagyja a Dortmund következő három Bajnokok Ligája-összecsapását, valamint a decemberi, Bayern München elleni rangadót is. Nagy kérdés, hogy Marco Rose hogyan fogja megoldani sztárjátékosa pótlását, elképzelhető, hogy Haaland szerencsétlen sérülése Robert Lewandowski malmára hajthat egy újabb aranycipőt.

A szezon eddig a két támadó csatájáról szólt, és amilyen tempóban termelték a gólokat, a többhetes kihagyással alighanem eldől a verseny a rutinos lengyel javára. Lewandowski eddig kilenc meccsen 10 gólt szerzett, utolsó három találkozóján pedig egyaránt be tudott találni.

Labdarúgás-fogadások