Guardiola nem mond le a címvédésről

21 november 2021 11:15:24 CET

Pep Guardiola alakulata vasárnap az Evertont fogadja az Etihad Stadiumban, mindkét csapat fontos győzelmet aratott a bajnokság előző fordulójában.

Egyre nagyobb falatnak tűnik a címvédés a manchesteri „kékeknek”, 11 bajnoki mérkőzésükből kettőt elvesztettek, ráadásul nagy meglepetésre a legjobb 16 között búcsúztak az EFL-kupától is. A november vége sem ígérkezik sétagaloppnak, a BL-ben a PSG-vel mérik majd össze erejüket, míg a bajnokságban azt a West Hamet fogadják majd, amelyik kiejtette őket az angol kupasorozatból. A Manchester City vasárnapi sikerére 1.20 az odds, a döntetlenre 6.50, míg arra, hogy a vendég Everton nyeri a találkozót 15.00 szorzóval lehet fogadni.

Guardiola csapata legutóbbi hét Everton elleni párharcát megnyerte, ezeken 21 gólt szerzett, ám idén hazai pályán már a Southampton és a Crystal Palace is megtréfálta a címvédőt. Az Everton remekül indította a szezont, első hat összecsapásából négyet megnyert Rafa Benítez alakulata. Azóta viszont mélygödörbe került a merseyside-i együttes, legutóbbi öt bajnokiján nem tudott nyerni, és 15 pontjával csak a tabella középmezőnyébe tudott beférkőzni.

A spanyol tréner tisztában van vele, hogy a címvédésért való küzdelem extra nyomást helyez játékosaira:

"Minden szezon más és egyre nehezebb, de sok meccs vár még ránk. Általánosságban jól teljesítünk, de voltak párharcok, amelyeken nem a saját szintünknek megfelelően futballoztunk. Januárig nincs több nemzetközi szünet, így most együtt lehetünk egy darabig. Remélhetőleg a győzelmek is jönni fognak, mind a BL-ben, mind a bajnokságban harcolni fogunk a bajnoki címért" - így Guardiola.

A világklasszis középpályás, Kevin De Bruyne pozitív koronavírus tesztje miatt nem játszhat vasárnap, míg Jack Grealish válogatottbeli szereplése során szedett össze kisebb sérülést. Ferran Torres felépülése a vártnál tovább tart, míg Aymeric Laporte eltiltását követően visszatérhet a védelembe. Ami az Evertont illeti, Yerry Mina, Andre Gomes, Dominic Calwert-Lewin és Tom Davies sem lesz bevethető.

Labdarúgás-fogadások