Hatpontos BL-meccs Lisszabonban

23 november 2021 21:45:09 CET

A kvartettben egyaránt hat-hat ponttal álló Sporting CP és Borussia Dortmund a portugál alakulat otthonában száll harcba a minden bizonnyal sokat érő győzelemért.

Arra, hogy a remek formában (9–0–1) lévő hazai csapat nyeri a találkozót 2.37 az odds, a döntetlenre 3.40, míg a Bundesligában legutóbb ismét nyerni tudó vendégegyüttes sikerére 2.90 szorzóval lehet fogadni.

A csoportkört egyértelműen a vendégek kezdték jobban, a német együttes két győzelemmel nyitott a BL idei kiírásában. Elsőként a Besiktas verte meg idegenben, majd a törökök két vállra fektetése után a Sporting dortmundi legyőzése következett. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy azt vélhetően sokan várták. A BVB ugyanis a csoportban addig is remekül teljesítő Ajaxnak nem tudott méltó ellenfele lenni, Amszterdamban és Signal Iduna Parkban is simán kikapott.

A kudarcok mellett azzal a szomorú ténnyel is meg kellett birkóznia a németeknek, hogy legnagyobb ászukat, Erling Haalandot hosszú időre elveszítették. A norvég klasszis hiánya pedig láthatóan hatással volt a BVB teljesítményére. Igaz ez még akkor is, ha az északi csatár kidőlése utáni hat meccsből négyet megnyert a Dortmund. Legutóbb a Stuttgart akadt a horgára a német bajnokságban, VfB legyőzésével pedig egy pontra megközelítette a listavezető Bayern Münchent a Bundesligában.

Marco Rose, a BVB nyáron kinevezett vezetőedzője is úgy érzi, a bajnoki győzelemre Lisszabonban is támaszkodhatnak majd.

"A Sporting személyében jó ellenfél vár ránk, azonban szeretnénk élni azzal a lehetőséggel, hogy ha nyerünk, továbbjutunk a kiesési szakaszba. Ezért pedig megéri dolgozni. A Stuttgart elleni sikerünk, illetve ahogyan megharcoltunk érte, megfelelő lendületet adhat a sorsdöntő, lisszaboni meccsünkhöz" – mondta a németek vezetőedzője.

[Labdarúgás-fogadások]