A Felvehető most funkció segítségével nem kell várnia az eredményre. Ön figyelemmel követheti fogadásait, és azokat az Önnek megfelelő időpontban zárhatja le.
Akkor fizetheti ki fogadását, ha a Felvehető most funkció elérhető és egy felvehető összeg látható. A Felvehető most funkcióval lezárt fogadások feldolgozása közben némi késleltetés lehet. Amennyiben egy szorzó idő közben megváltozik vagy egy piacot felfüggesztünk, úgy a Felvehető most kérelme elképzelhető, hogy sikertelen lesz.
A Felvehető most funkció mérkőzés előtt és élőben érhető el bizonyos eseményeken, mérkőzéseken és piacokon, egyszeri és kombinált fogadásoknál, különböző sportoknál, beleértve a labdarúgást, teniszt, lóversenyt, krikettet és kosárlabdát. A bet365 nem tudja garantálni, hogy a Felvehető most funkció elérhető lesz a fogadásánál. Ahol a Felvehető most funkció elérhető mérkőzés előtt, de mi nem kínáljuk az eseményt élőben vagy levesszük az élő fogadási oldalról, akkor a Felvehető most funkció a mérkőzés kezdetét vagy az élő piacok lezárását követően már nem lesz elérhető. Felfüggesztett piac esetén a Felvehető most funkció nem érhető el.
Amennyiben a fogadását le szeretné zárni, mindössze rá kell kattintania a választás(ok) alatti Felvehető most gombra. Amennyiben úgy dönt, hogy a fogadását lezárja, akkor az összeget jóváírjuk Önnek és a vonatkozó piac végeredménye később már nem lesz kihatással a felvett összegre.
A felkínált összeg választása(i) teljesítményétől függ és az nagyobb vagy kisebb is lehet az eredeti tétjénél, ezzel garantálva a profitot vagy csökkentve várható veszteséget.
Fogadások lezárásának módjai
Több módon is nyomon követheti a jogosult fogadásokból felvehető összeget.
Miután bejelentkezett a számlájára, a függőben lévő fogadások száma a Fogadásaim rész mellett lesz látható. Egyszerűen kattintson rá a Fogadásaim részre, hogy megtekintse a jogosult fogadásait és az aktuálisan felvehető összeget.
A Fogadásaim rész alatti Élő fülön bármely élő fogadását megtalálja, beleértve az élő eredményt és az aktuálisan felvehető összeget is.
Mindkét részen lehetősége van, hogy bármely választását a kedvencekhez adja, ha áthúzza az egerét a jobb felső sarkon és rákattint a megjelenő csillagra. Miután rákattintott a csillagra, a választások felülre kerülnek, így azokat könnyebben lezárhatja.
A Felvehető most funkció mobilon vagy táblagépen is elérhető, mindössze válassza ki a Fogadásaim részt az oldal alján és nyissa meg a Felvehető most fület, hogy a jogosult fogadásai megjelenjenek. Ezt követően kiválaszthatja a kedvenceit, követheti az eredményeket, valamint rákattinthat a választása alatti Felvehető most gombra és jóváhagyhatja a tranzakciót, ha úgy dönt, hogy idő előtt le szeretné zárni a fogadását.
Részvételi feltételek
  1. A Felvehető most funkció mérkőzés előtt és élőben érhető el bizonyos eseményeken, mérkőzéseken és piacokon, egyszeri és kombinált fogadásoknál. A Felvehető most funkció nem érhető el a Parlay Card, Teaser vagy a fix szorzós Teaser Card fogadásoknál.
  2. A Felvehető most funkcióval lezárt fogadások feldolgozása közben némi késleltetés lehet. Amennyiben egy szorzó idő közben megváltozik vagy egy piacot felfüggesztünk, úgy a Felvehető most kérelme elképzelhető, hogy sikertelen lesz.
  3. Amennyiben a Felvehető most kérelme sikeres, egy üzenet jelenik meg és a fogadását azonnal rendezzük. Az eredeti fogadás eredménye később már nem lesz kihatással a felvett összegre. Amennyiben az esemény kezdete előtt a Felvehető most funkcióval egy fogadást lezárnak, és az eredeti tétet visszafizetjük, akkor az eredeti fogadás érvénytelennek minősül.
  4. A felajánlott Felvehető most összeg az a végösszeg, amelyet jóváírunk a számláján, ha a Felvehető most kérelme sikeres.
  5. A fogadási kreditek kiváltásába nem számítanak bele a lezárt fogadások.
  6. A bet365 fenntartja a jogot arra, hogy a Felvehető most funkciót részben vagy egészben eltávolítsa bármely olyan ügyfélnél vagy ügyfélcsoportnál, ahol alapos oka van azt feltételezni, hogy az ügyfél vagy ügyfélcsoport visszaél a Felvehető most funkcióval úgy, hogy azt rendszeresen arra használja, hogy kihasználja az esemény előtti szorzóváltozásokat, majd a fogadásokat még az esemény kezdete előtt lezárja a Felvehető most funkcióval.
  7. A bet365 nem vállal felelősséget, ha a Felvehető most funkció technikai okok miatt nem érhető el és az eredetileg leadott fogadásai érvényesek lesznek bármely ilyen időszakban.
  8. A bet365 nem tudja garantálni, hogy a Felvehető most funkció elérhető lesz a fogadásánál. Ahol a Felvehető most funkció elérhető mérkőzés előtt és mi nem kínáljuk az eseményt élőben, a Felvehető most funkció a mérkőzés kezdetét vagy az élő piacok lezárását követően már nem lesz elérhető. Felfüggesztett piac esetén a Felvehető most funkció nem érhető el.
  9. A bet365 fenntartja a jogot, hogy elfogadjon vagy elutasítson bármilyen fogadást/tétet, amelyet a Felvehető most funkcióra érvényes bármilyen sportra, bajnokságra, piacra vagy fogadási típusra kértek.
  10. A bet365 fenntartja a jogot, hogy bármikor módosítsa, felfüggessze, vagy eltávolítsa a Felvehető most funkciót (vagy annak bármely részét) bármely esemény, mérkőzés, piac vagy ügyfél esetén. Bármely ilyen eseményre, mérkőzésre vagy piacra tett fogadások továbbra is állnak, úgy ahogy azokat eredetileg megtették.
  11. A bet365 fenntartja a jogot, hogy visszafordítsa a fogadás idő előtti kifizetését, ha a fogadás vagy piac hibásan lett kiértékelve.
  12. A Lucky 15/31/63 vagy Union Jacks bónuszok nem érvényesek, ha a fogadást lezárják a Felvehető most funkcióval.
  13. Bizonyos bet365 ajánlatok nem lesznek érvényesek, ha a Felvehető most funkcióval zárt le egy fogadást vagy annak egy részét. Kérjük, olvassa el az ajánlatok részvételi feltételeit.